2019. szeptember 13-án érkeztem meg Szingapúrba, két nagy bőrönddel és egy kicsivel. Nettó 13 órát repültem otthonról, Budapestről, Magyarországról, hogy végre együtt lehessek azzal, akivel már egy ideje erről álmodtunk. Együtt élni. Tele kíváncsisággal, kalandvággyal és reményekkel szálltam le a gépről, alig vártam, hogy végre átölelhessem és elkezdődjön a nagybetűs közös életünk.
Új helyzet, új ország, új kontinens. Egy európai pár Ázsiában. Igaz a legtöbben Szingapúrt a „legnyugatibb keletnek” hívják, illetve a tapasztaltabbak azt mondják, hogy ez a hely „Ázsia kezdőknek”, de mégis más. Mások az arcok az utcán, más a kultúra, mások a vallások, mások az állatok, a növények, az ételek, az illatok. Mások a szokások is. Tökéletes tisztaság, szabálykövető lakosság, angol nyelv, mi kell még? A sok-sok, már otthonról a neten olvasott furcsaság után azért még volt mi meglepje persze az európai embert. Természetesen most magamról, magunkról beszélek, biztosan mindenki máshogy éli meg ezt a helyet. Emlékszem mikor kiderült, hogy ide vezethet az utunk rögtön elkezdtem böngészni, őszintén szólva azt sem nagyon tudtam, hogy pontosan hol van ez a városnyi ország.
Az, hogy nem lehet rágógumit venni, vagy behozni az országba az volt az első meglepi, de most jó pár hónap után azt kell mondjam, hogy egyáltalán nem hiányzik. Sok-sok szigorú szabály van, amik mögött valami gazdasági vagy személy-, vagyonbiztonsági indok lapul. Vannak amik egyértelműbbek az átlagember számára és vannak, amik kevésbé. A rágógumival kapcsolatban például kiderült számomra, hogy egyes országok milyen horribilis összegeket költenek az asztal aljára, pad szélére elegánsan odanyomott, majd idővel oda kövesedett kis darabkák eltávolítására, amibe nagy rágó használóként soha nem gondoltam bele, persze az nem biztos, hogy ez okozza itt a tiltást. Itt nincs szemetelés, morzsálás a buszon, minden egyes szabálytalanságot komolyan büntetnek és nem rettennek meg semmitől. Híresen szuper a közbiztonság, amibe az is beletartozik, hogy például bárminemű szexuális zaklatást börtön büntetéssel „honorálnak”, illetve a lopásért is komolyan kijár. Itt nem viccel a hatóság, megbüntetnek, bezárnak, elveszik a munka/tartózkodási engedélyedet, kitiltanak az országból. Na de nem akarok senkit olyan dolgokkal untatni, ami a Szingapúr szó keresőbe való beírását követően maximum tizenöt perc alatt megtudható.
Ami számomra szokás szempontból furcsa és ki kell jelenteni, erősen megszokhatatlannak tűnik az a következő három dolog.
A csoszogás: rettentő lassan tudnak menni, tízből kilenc ember még az MRT-n - ami a helyi metró, főként magas vasút -, az átszállásnál is a telefonját nézi a legtöbb ember és egészen biztos, hogy aki nem ezt teszi, az sem megy gyorsabban mint 2 km/h.
A második az orr szívás vagy szipogás, ami alapján azt kell mondjam, hogy annó gyerekként belgyógyász nagymamám teljesen félrevezetett, mert nekik nincs arc- vagy homloküreg gyulladásuk attól, hogy nem fújják ki az orrukat, bezzeg én minden megfázás alkalmával fenyegetőleg hallgattam ennek veszélyeit.
És végül a csámcsogás, mert nyitott szájjal enni itt teljesen normális, akár még egy első osztályú étteremben is. Csak az idegen fül számára ez kissé zavaró.
Szóval a lényeg az, hogy legtöbbször „sorry” és „excuse me” kísérettel szlalomozok az emberek között az utcán vagy bárhol, illetve volt már olyan, hogy közel álltam hozzá, hogy zsepit adjak egy harmincas szipogó nőnek az MRT-n. Arról nem is beszélve, hogy milyen profin nézek szúrós szemmel a közelemben csámcsogókra, akik persze egyáltalán nem értik, hogy ennek a hülye európai bigének meg mi baja…
Közbiztonságra visszatérve, számomra az is nehezen emészthető, ellenben maximálisan a jó dolgok közé tartozik, hogy a futár meghozza a csomagot és ott hagyja az ajtó előtt. Küldd róla egy fényképet whatsapp-on és ennyi, le van tudva. És nem, nem lopják el a szomszédok, nem nyitja fel a kíváncsi arra járó, hanem órákkal később is ott áll a mikrohullámú sütő az eredeti dobozában úgy, ahogy a fotón szerepelt, arra várva, hogy hazaérj. Itt nem éri meg lopni. Állítólag egyedül biciklit lopnak, de attól sem kell félni, max. komolyabb lakatot érdemes venni rá, mintha csak otthon lenne az ember. Mondjuk hallottam egy olyan sztroit is, hogy valakinek eltűnt a biciklije, amit aztán egy pár héttel később egy használt termékeket is forgalmazó üzletben viszontlátott és egy fél órás beszélgetés után az üzlet tulaja, jobban félve a nyomozástól és az esetleges bűnrészességbe keveredéstől, ingyen és bérmentve visszaadott a korábbi tulajdonosnak.
Hát ilyen ez az ország.
